HírekBúcsú Fügedi Jánostól

2025.01.31.

Szomorú szívvel adunk hírt arról, hogy Társaságunk elnöke, dr. Fügedi János 2025. január 31-én elhunyt.

1953. július 15-én született Budapesten. Egyetemi diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szerezte meg 1976-ban, doktori címét pedig az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában 2003-ban. 2021-ben habilitált.

A néptánccal előbb a Magyarországi Nemzetiségek Központi Táncegyüttesében ismerkedett meg, később az ELTE Táncegyüttesben, majd a Bihari Táncegyüttesben folytatta. 1973 és 1976 között a Népművelési Intézetben néptáncoktatói képzést végzett, itt ismerkedett meg egyik mesterével, Szentpál Máriával és a Lábán-kinetográfiával.

1987-től az MTA Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatárs és a néptánc részleg vezetője volt. 1987 óta tanított a Magyar Táncművészeti Egyetemen táncjelírást, az ELTE és az SZTE Néprajz Tanszékén, valamint a nemzetközi Choreomundus programban vendégtanárként oktatott. Kutatási területe a kinetográfia, a tánclejegyzés elmélete, táncelemzés és motívumkutatás volt, valamint számos etnokoreológiai gyűjtést végzett többek között Kalotaszegen, Maros-Küküllő mentén és Gyimesben.

2015-től 2022-ig elnöke a Lábán Kinetográfia Nemzetközi Tanácsa (International Council of Kinethography Laban) nemzetközi szervezetnek, aktív tagja volt az ICTMD Etnokoreológiai Munkacsoportjának (International Council for Traditional Music and Dance). 2021-től az MTE Tánctudományi Kutatóközpontjának vezetője. Alapító tagja a Magyar Etnokoreológiai Társaságnak és az MTA Tánctudományi Munkabizottságának, 2020 óta elnöke a Magyar Tánctudományi Társaságnak.

Tudományos munkájáért 2013-ban „A tánctudományért” díjat, 2017-ben Pesovár Ernő emlékplakettet, 2020-ban Magyar Arany Érdemkeresztet, 2023-ban pedig Martin György-díjat vehetett át.

Emlékét megőrizzük!

Fotó: Csillag Pál